Tanulásszervező: Takács Eszter

Takács Eszter tanulásszervező

E-mail: takacs.eszter@nyitok.hu
Telefon:30 799-3316


Takács Eszter vagyok, Dunavecsén lakom. A Szegedi Tudományegyetemen végeztem 2012-ben Andragógia és Ifjúságsegítő szakon, és jelenleg is ott tanulok magyar nyelv és irodalmat. Ennek következtében az utóbbi időben nem sokat forgolódtam Dunavecsén, de tisztában vagyok a város oktatási- és szociális helyzetével.

A Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtárral való kapcsolatom eddig csak könyvkölcsönzésre és bizonyos kulturális események látogatására korlátozódott. Tanulmányaim során megtanultam, hogy az esélyegyenlőség és a szociális biztonság megteremtése nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok számára is fontos.

Szabadidőmben olvasok, kirándulok, kreatívkodom. Imádok sütni, a családom nagy örömére. Könyvekben főleg Thomas Harris, Daniel Keyes és Robert Merle könyveit szeretem, de ezek mellett az egyik legkedvesebb irodalmi korszakom a XIX. századi irodalom. Szeretek kirándulni, utazni; nemcsak a tájak, hanem az emberek is érdekelnek. Az élet apró dolgaiban is meglátom a szépet. A szabadidőmet szeretem hasznosan eltölteni, így én vagyok az az ember, aki soha nem unatkozik.

Ha egy feladatot rám bíznak, akkor azt 100%-osan végzem el. A munkáimmal kapcsolatban maximalista vagyok. Becsületesnek tartom magam, akire mindig lehet számítani. Kitartó, céltudatos, néha egy pillanatra elbizonytalanodó, de aztán teljes gőzzel dolgozó ember. Nem a gyors siker érdekel, hanem a kitartó munkával megszerzett előny. Persze nem mondom, néha jó lenne a könnyebbik út, de aztán mindig rájövök, hogy azt én nem élvezném. Mert ha nem dolgozok meg valamiért, akkor az eredményt sem tudom eléggé értékelni. Így az elért dolgaimra büszke vagyok, ám nem szeretek dicsekedni velük. Szeretem a jól beosztott napirendet, és ehhez szeretek ragaszkodni is. Éppen ezért nem szeretem a váratlan helyzeteket, de ettől függetlenül alkalmazkodom hozzájuk.

 

Tanulási Tanácsadó: Török Szimóna

Török Szimóna tanulási tanácsadó

E-mail: torok.szimona@nyitok.hu
Telefon:307993317


Török Szimónának hívnak, 29 éves szalkszentmártoni lakos vagyok. Jelenleg a dunavecsei Vikár Béla Könyvtárban dolgozom, mint könyvtáros, de segítek a rendezvények megszervezésében és lebonyolításában is. Ennek köszönhetően elég sok mindenkivel találkozom, a fiataltól kezdve az idősebb korosztályig.
Egészen tavaly szeptemberig dunavecsei lakos voltam, ekkor nagy lépést tettem meg, elszakadtam a szülői háztól és a párommal immár együtt kezdtük meg közös életünket.
A munkába járás nem okoz gondot, mivel jó a buszközlekedés. Családunk még nincs, de hamarosan eljön az ideje.

Visszatérve, hogy miért is tudom segíteni az itt élőket azzal, hogy jobban megismerjék a központ munkáját és célját.  Dunavecse köztudottan mezőgazdasági település. Ha eltekintünk a rossz időjárási tényezőktől, elég sok embernek tudnak munkát biztosítani. Több mint 10 évet jó magam is ebben a munkában töltöttem, kihasználva a nyári szünet adta lehetőséget és azt az időt is, mikor nem volt munkám. Ennek köszönhetően, mondhatni egy olyan réteggel is kapcsolatba, ismeretségbe kerültem, akiknek alig volt lehetőségük tanulmányaikat elmélyíteni! Kis település lévén, elég sok vállalkozást, gazdaságot ismerek.

Nos, szabadidő. Szeretek olvasni, bár ez nem a munkámból adódik. Szeretek a kertben lenni, látni, hogy az általam elültetett magokból mi fejlődik ki. Én így tudok kikapcsolódni. Úgy gondolom, ennél több sport nem is kell, elég, ha biciklire pattanok néhanapján. Jó természetem van, nem kell attól tartani, hogy épp hogyan is ébredtem aznap. Szeretek beszélgetni. Sokat mosolygok, hisz ha nincs szomorkodásra okom, miért ne tehetném meg?

 

Dunavecse Tanulási Központ

A város:
Dunavecse Budapesttől 72 km-re, délre közvetlenül a Duna bal partján, az 51-es számú főút mellett fekvő kisváros. Közigazgatásilag a város Bács-Kiskun megyében található, és a Kunszentmiklósi Járási Hivatalhoz tartozik. 2007-ben átadásra került az M8-as autópálya egy szakasza a Duna híddal, mely a Duna folyón halad át és a várost is érinti. Irodalomtörténeti szempontból is jelentős Dunavecse, itt éltek Petőfi Sándor szülei 1841-44 között. Az akkor bérelt mészárszék még ma is áll az eredeti helyén, és mint Helytörténeti Múzeum működik. A költő "Távolból" című verse megzenésítetten ma Dunavecse himnusza. 1945-ben itt hunyt el a kiváló népzenegyűjtő, műfordító Vikár Béla, akinek legismertebb műfordítása a finn Kalevala. Híres szülöttei még a városnak Jean Tóth festőművész és a világhírű fotóművész, Andre Kertész is. Remek vízitúra- és vízi sportolási lehetőséget biztosít a Duna. Horgászati lehetőség a Dunán kívül van még a Fűzvölgyi-csatornán és a Maloméren is. Az emlékművekkel díszített parkok, és a közeli Duna-part kiváló pihenési lehetőséget biztosít az idelátogatóknak. Dunavecse testvértelepülései: a Somogy megyei Hetes község, az erdélyi Homoródszentmárton, és a szlovákiai Harmac.

A központ:
2013 áprilisától a "NYITOK hálózat a társadalmi befogadásért" című, TÁMOP-5.3.9.-11/1-2012-0001 azonosító számú pályázati program keretében a Művelődési Ház, Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás Nyitott Tanulási Központot (NYITOK) létesített a Szövetség Az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet segítségével a dunavecsei Művelődési Házban.

A NYITOK ingyenesen biztosítja a rászorulók, a hátrányos helyzetű felnőtt korúak és a munkahelyük elvesztésében fenyegetett személyek részére a foglalkoztathatóságot javító, a mindennapi életben való személyes eligazodást és boldogulást segítő alapkészségek, kulcskompetenciák, kiemelten a digitális írástudás, az anyanyelvi és idegennyelvi kommunikáció fejlesztését, minden esetben igazodva az adott település speciális igényeihez és adottságaihoz.

A dunavecsei NYITOK könnyen megközelíthető helyen, a település központjában került kialakításra, célja, hogy a tanuláshoz kapcsolódóan különböző típusú tevékenységek formájában teret biztosítson képzési programoknak, kulturális eseményeknek, csoport tevékenységeknek és egyéb rendezvényeknek.
Központunk 10 laptoppal, modern IKT-s eszközökkel, és interneteléréssel, író- illetve tárgyalóasztalokkal, és az azokhoz tartozó kényelmes székekkel berendezett, 10-15 fő egyidejű tanulására alkalmas tanteremből, valamint az ügyfelek, tárgyaló partnerek, irodai adminisztratív feladatok ellátására alkalmas, korszerű eszközökkel felszerelt irodából áll. Mindkét helyiség tágas és világos, ezzel is barátságos légkört teremtve a tanulni vágyók számára.
A projekt helyi szintű koordinátorai: Takács Eszter tanulásszervező és Török Szimóna tanulási tanácsadó.

A gesztor:
A dunavecsei NYITOK gesztorszervezete a Művelődési Ház, Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás. A Művelődési Ház a kezdetektől fogva feladatának tekinti a település környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárását, megismertetését, valamint a helyi művelődési szokások gondozását és gyarapítását. Támogatja az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységét. A város fontos kulturális központja lett a Művelődési Ház, mely helyet ad időszaki képzőművészeti és egyéb kiállításoknak, színielőadásoknak, és mindazoknak a csoportoknak, akik hozzájárulnak Dunavecse kulturális életéhez.

 

1 2 3 Következő
Baja Tanulási Központ
6500 Baja Árpád tér 1.
Balassagyarmat Tanulási Központ
2660 Balassagyarmat Rákóczi út 18.
Balatonföldvár Tanulási Központ
8623 Balatonföldvár Petőfi Sándor u. 9.
Balatonfüred Tanulási Központ
8230 Balatonfüred Arácsi út 2
Békéscsaba Tanulási Központ
5600 Békéscsaba Aulich u. 6.
Békés Tanulási Központ
5630 Békés Piactér 3. I. em.
Budapest IV. kerület Tanulási Központ
1046 Budapest Klauzál u. 10.
Budapest VIII. ker. Tanulási Központ
1084 Budapest Mátyás tér 15.
Cegléd Tanulási Központ
2700 Cegléd Kossuth tér 5/a.
Csurgó Tanulási Központ
8840 Csurgó Baksay Sándor u. 6.
Debrecen-Józsa Tanulási Központ
4225 Debrecen-Józsa Szentgyörgyfalvi út 9.
Derecske Tanulási Központ
4130 Derecske Dr. Mustó Sándor u. 19.
Dunavecse Tanulási Központ
6087 Dunavecse Fő út 35.
Eger Tanulási Központ
3300 Eger Bethlen Gábor u. 9. 3. emelet 18.sz. iroda
Gyöngyös Tanulási Központ
3200 Gyöngyös Vármegyeház tér 1.
Győr Tanulási Központ
9022 Győr Czuczor Gergely u. 30.
Hajdúböszörmény Tanulási Központ
4220 Hajdúböszörmény Lévai Márton u. 4.
Hódmezővásárhely Tanulási Központ
6800 Hódmezővásárhely Bajcsy-Zsilinszky u. 70.
Kaposvár Tanulási Központ
7400 Kaposvár Honvéd u. 5.
Kapuvár Tanulási Központ
9330 Kapuvár Győri út 2.
1 2 3 Következő