Tanulásszervező: Gyarakiné Szabó Veronika

Gyarakiné Szabó Veronika

E-mail:gyarakine.veronika@nyitok.hu
Telefon:30 799-2297

Gyarakiné Szabó Veronika vagyok, 1974-ben születtem Gyulán. Békéscsabán élek a férjemmel már 7 éve. Előtte Békés városában laktam, onnan származom, a szüleim és egyik testvérem is ott él.

A legutóbbi két munkahelyemen (az egyik a Vakok-és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete, a másik a Siketek-és Nagyothallók Országos Szövetsége - Békés Megyei Szervezete) megváltozott munkaképességű emberek problémáival kapcsolatos adminisztrációs feladatokkal, különféle kulturális programok megszervezésével foglalkoztam. Ezen kívül a két szervezet elnökeivel partnerkapcsolatot alakítottunk ki más szervezetek vezetőivel annak érdekében, hogy segítsenek a munkahelyteremtésben számukra.

Ezt a tevékenységet nagyon szerettem, és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam minden egyes program megszervezésében, valamint a partner kapcsolatok kialakításában. A mai világban az egészséges embereknek is nagyon nehéz munkát találni, a hátrányos helyzetű, vagy megváltozott munkaképességű embereknek még nehezebb.

Úgy gondolom az ebben való segítés részükre nagyon fontos dolog. Nagyon örülök, hogy rátaláltam egy olyan szervezetre /amelynek most már én is munkatársa lettem/ maximálisan tud segíteni.

Bízom abban, hogy munkámmal én is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy minél több hátrányos helyzetű embernek tudjunk segíteni tanácsadással a mindennapi életben való eligazodás területén, vagy oktatással, hogy könnyebb legyen számukra később munkát találni. Ennek a problémának a megoldása nagyon fontos számomra.  Egészséges emberként én is tudom, milyen nehéz az, amikor az ember munkanélkülivé válik és küzdenie kell azért, hogy megfelelő munkát találjon magának, vagy egyáltalán el tudjon helyezkedni valahová.  Ebből a szempontból szerencsésnek érzem magam, mert mindig talpra tudtam állni az ilyen helyzetekben. Úgy érzem jó helyen vagyok.

 

Tanulási tanácsadó: Havasi Zoltán

E-mail:havasi.zoltan@nyitok.hu
Telefon:06 30/799-2298
Havasi Zoltán vagyok, Békéscsabán születtem 1976-ban. Érettségit a Rózsa Ferenc Gimnáziumban szereztem, azt követően fogtechnikusként végeztem. Megszerettem a szakmát, azonban egészségügyi okok miatt új utat kellett keresnem. Informatikai műszerészként, informatikusként hosszú éveken át egy számítástechnikai szaküzletben a vevők, ügyfelek ügyes-bajos, problémáival foglalkoztam. Az értékesítés mellett mindennapos gyakorlatommá vált a lehetetlennek tűnő problémák megoldása, rutint szereztem oktatás, személyes tanítás terén. 

A civil szervezetekkel egy hallássérülteket tömörítő egyesületnél kerültem közelebbi kapcsolatba, ennek során a Szent István Egyetemen szociális munkás végzettséget szereztem. A munkakörömhöz kapcsolódó tanfolyamok, képzések mellett találkoztam a BÉTHEL Alapítvánnyal, és 2014. január 15-től a békési NYITOK Tanulási központban dolgozom tanulási tanácsadóként.

Szeretek sokat utazni, új emberekkel megismerkedni, külföldiekkel beszélgetni, levelezni. Szabadidőmben rendszeresen részt veszek futóversenyeken. A mindennapi életünket egyszerűbbé tevő új csodák mellett találtam rá a fekete-fehér fényképezés klasszikus módjának művelésére. A sötétkamra elfeledett varázsa engem is magával ragadott.

Békés Tanulási Központ

A tanulási központ székhelye Békés városa, mely kistérségi központ és járás székhely is. Vonzáskörzetében több védett természeti terület, gyógyfürdő valamint horgásztó is található.

Az ide látogatókat megérinti a Körösök szépsége, erre építve egyre több turisztikai szolgáltatást nyújtanak. Termálvize Hévíz gyógyvízével egyenértékű. Több olyan kulturális eseménynek, fesztiválnak ad helyet, amely országosan is vonzerőt jelent. A gasztronómiai turizmust a békési pálinka mellett a békési kolbász képviseli.

A településen magas a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás.

A tanulási központ Békésen a Piac tér 3. szám alatt található, központi helyen, közvetlenül a piac mellett.

A Béthel Alapítvány kiemelkedően közhasznú szervezet, 1994-ben jött létre. Az Alapítvány működteti Békéscsabán a Gadara Házat, a Békés Megyei Önkéntes Centrumot, a megváltozott munkaképességű munkavállalók elhelyezkedését segítő megyei szintű 4M programot. Békésen hátrányos helyzetű munkanélküli személyek munkaerő-piaci integrációját segíti elő.

A Tanulási Központ bemutatása

A tanulási központ 3 helyiségből áll: A központ legfontosabb részében egy modern oktatástechnikai eszközökkel felszerelt teremben található a digitális tábla és 10 hordozható számítógéppel kialakított munkaállomás, irodai forgószékekkel. A tárgyalóterem nem csak megbeszélések lebonyolítására alkalmas, hanem informatikát nem igénylő maximum 12 fős tanulási programok számára is. Emellett az adminisztratív feladatok ellátását a munkatársak külön irodahelyiségben végezhetik.

1 2 3 Következő
Baja Tanulási Központ
6500 Baja Árpád tér 1.
Balassagyarmat Tanulási Központ
2660 Balassagyarmat Rákóczi út 18.
Balatonföldvár Tanulási Központ
8623 Balatonföldvár Petőfi Sándor u. 9.
Balatonfüred Tanulási Központ
8230 Balatonfüred Arácsi út 2
Békéscsaba Tanulási Központ
5600 Békéscsaba Aulich u. 6.
Békés Tanulási Központ
5630 Békés Piactér 3. I. em.
Budapest IV. kerület Tanulási Központ
1046 Budapest Klauzál u. 10.
Budapest VIII. ker. Tanulási Központ
1084 Budapest Mátyás tér 15.
Cegléd Tanulási Központ
2700 Cegléd Kossuth tér 5/a.
Csurgó Tanulási Központ
8840 Csurgó Baksay Sándor u. 6.
Debrecen-Józsa Tanulási Központ
4225 Debrecen-Józsa Szentgyörgyfalvi út 9.
Derecske Tanulási Központ
4130 Derecske Dr. Mustó Sándor u. 19.
Dunavecse Tanulási Központ
6087 Dunavecse Fő út 35.
Eger Tanulási Központ
3300 Eger Bethlen Gábor u. 9. 3. emelet 18.sz. iroda
Gyöngyös Tanulási Központ
3200 Gyöngyös Vármegyeház tér 1.
Győr Tanulási Központ
9022 Győr Czuczor Gergely u. 30.
Hajdúböszörmény Tanulási Központ
4220 Hajdúböszörmény Lévai Márton u. 4.
Hódmezővásárhely Tanulási Központ
6800 Hódmezővásárhely Bajcsy-Zsilinszky u. 70.
Kaposvár Tanulási Központ
7400 Kaposvár Honvéd u. 5.
Kapuvár Tanulási Központ
9330 Kapuvár Győri út 2.
1 2 3 Következő